Illatos hungarikum - A magyar királyné vize

2019. augusztus 20. 21:51 - wellarom

Augusztus 20. Ma van a szülinapunk. :-) Ünnepeljük Istvánt, az államalapítást, a keresztény Magyarország megszületését. Én pedig hátul szépen csendben éppen az aromaterápia történetét dolgozom fel. És napok óta  azon gondolkozom, hogy nem tudja azt idehaza mindenki, hogy máig tartó aromás világhírünk (is) van?! Méghozzá parfüm hungarikum formájában.

45898153.jpg

Sajnálatos, hogy épp csak mi magyarok nem őrizzük és emlegetjük elég gyakran és büszkén, hogy az első európai desztillált parfüm Erzsébet királynénk nevéhez fűződik. Az Aqua Regia Hungariae (Magyar Királyné Vize, Hungary Water, Ungarisches Wasser, Eau de la Reine d’Hongrie) bejárta a fél világot, évszázadokon keresztül ismerték és használták. Az eredeti állítólag 1370 körül készült, legenda is fűződik hozzá. Vagy hogy legyünk modernül reálisak, inkább remek marketingkommunikációt illesztettek a termék forgalmazásához. Eszerint a 70 feletti idős királyné köszvénye gyógyítására itáliai mesterek receptúrája szerint alkoholos rozmaringpárlatot készített, amit arcbőrére és belsőleg kortyolgatva is használt. Ettől aztán úgy megfiatalodott és megszépült, hogy még a lengyel király is feleségül kérte.

pl0000001957.jpg

A valóságos történet valószínűleg kevésbé romantikus, bár kétségtelenül exkluzív a végeredmény. A korát meghaladó összeállítású parfüm egyes források szerint a rozmaring mellett tartalmazott citromot, mentát, rózsát, nerolit és mézfüvet is.

Hogy milyen zűrzavaros a történelem e téren is, a híres magyar királynét beazaonosítani sem olyan egyszerű. Egymásnak és a történelmi tényeknek ellentmondó feljegyzések hadakoznak egymással. A titokzatos királyné lehetett Károly Róbert vagy Nagy Lajos felesége (mindketten a lengyel Piast házból származtak), Árpád-házi Szent Erzsébet vagy Anjou Izabella (felvett magyarosabb nevén Erzsébet) is. 

b06ced_db2bfbd149844dd6ba0ce6568e80c0f0.jpg

A magyar parfüm világhírét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ma is több aromaterápiás kozmetikumokot gyártó cég és híres parfümház is forgalmaz Királyné víz néven illatos terméket, sőt termékcsaládot. (Laboratories Roig, Fragonard)

glaube-ungarisches-wasser-essenz_jpg-2.png

Szerencsére a magyar "orr" Minya Viktória is megalkotta a Eau de Hongrie-t, Magyarország parfümjét, őrizve és újragondolva a múltat.

eaudehongrie_nagy.jpg

Szólj hozzá!

Boldogító sütibonbon

2018. július 19. 10:39 - wellarom

Ritkán osztok meg veletek illóolajos recepteket, pedig ha nem mondtam volna még, aromagasztronómiából írtam a(z aromaterapeuta) diplomadolgozatomat. ;-)
Most hoztam egy nyári (sütés nélküli), gyors, egészséges, gyerekfoglalkoztatónak is remek receptet.
Jókedvre derítő meggyes brownie-sütibonbon - Steiner Kristóf után aromásan-szabadon
(nyers, vegán, hozzáadott cukormentes, gluténmentes, tejmentes)
win_20180719_10_00_52_pro.jpg
Hozzávalók:
- 1 csésze dió
- 1 csésze magozott datolya (natúr, nem cukorszirupos!)
- 3 ek cukrozatlan, minőségi kakaópor
- 1 csipet só
- 1/4 (kezeletlen) citrom leve
- leheletnyi vanília (por vagy fél rúd magja)
- 2 csepp édesnarancs illóolaj*
- 1 csepp citromhéj illóolaj*
- friss vagy fagyasztóból kiengedett magozott meggy
Elkészítés:
A hozzávalókat késes robotgépben egynemű masszává pörgetjük. Elsőként a diót, szinte vajjá köpülve, majd jöhet hozzá apránként a kakaó és a datolya, illetve az ízesítők.
A masszából kicsi golyókat formálunk, közepükbe egy-egy szem meglepetés meggyszemet rejtve. Ízlés szerint darált dióba, kakaóporba vagy kókuszreszelékbe forgatjuk. Jól áll neki 1-2 óra a fagyasztóban, majd a hűtőben tárolhatjuk, pontosabban tárolhatnánk akár egy hétig is, de erre nem sok esélyünk lesz...
A citrom megzabolázza a datolya édességét, a narancs esszencia pedig különleges aromát ad a süti-bonbonnak.
Minden diétába beilleszthető, de IR, AIP esetén csak egyedi elbírálás szerint.
* Kizárólag terápiás minőségű, bio illóolajat használjunk! Citrusfélék használatakor különösen, ugyanis az esszenciákat közvetlenül a gyümölcs héjából, préseléssel nyerik, míg a legtöbb illóolaj esetén vízgőzdesztillációval. Így a héjesszenciák mindazt a nemkívánatos vegyszert tartalmazhatják, amivel a gyümölcsöt kezelték.
Szólj hozzá!

Anyák napja - nagyon személyesen

2018. május 06. 19:35 - wellarom

Számomra a legbonyolultabb ünnepe az évnek. Már a magyar elnevezés is milyen beszédes. Kivételesen többes számban használjuk. Nem Nőnap, nem névnap. Pedig lehetne Nők napja, lehetne mondjuk Aniták napja, mégsem. Az Anya nem általános tartalmú fogalom. Anya tényleg csak egy van, és mindenkinek másmilyen. 

Anyák napja: virág, óvódai ünnepség, versek, fotó és puszi. Kötelező körök a nagymamáknál.

Anyák napja: a legfontosabb női minőségről való megemlékezés. 

Anyák napja: viszonyod anyádhoz és viszonyod anyaságodhoz, gyermekeidhez.

Anyák napja: szülés és szülőség, gyerekkor és nővé válás.

gyerekrajz.jpg

Ki melyiket ünnepeli? Mikor válik valódi ünneppé az ünneplés? Minden anyát ünnepelni illik? Azért mert életet adott? Vagy már azért is, mert megszült? Ki a jó anya? És ki az elég jó anya? Vagy ki az, aki számodra elég jó anya (volt)?

Nekem az anyák napja azóta valódi ünnep, mióta anya vagyok. Emlékszem, nagyobbik lányommal a pocakomban (12 hetes várandósan) már úgy éreztem, várhatom az ünneplést a férjemtől, aki akkor még nem gondolta, hogy neki feladata lenne műsort szervezni. :-) 

momdaughter.jpg

Szerintem fontos, hogy az anyaság ne csak úgy megtörténjen velünk, hanem benne legyünk minden porcikánkkal, szívvel-lélekkel. Nem görcsösen, de akarjunk igazán jók lenni benne, mert a tét óriási. Ugye, hogy odatesszük magunkat az új munkahelyen, vagy a randizós időszakban a szerelmünkkel? Csakhogy ennek soha nincs vége. Örökké a legjobb formánkat kell mutatni, vagy ha nem is, de hogy minden nap erőt kell venni magunkon, az szinte biztos. :-) 

 

iloveyoumom.jpg

 

Szeretett reklámpszichológia tanárom, Sas István régi OTP forgóajtós reklámfilmjének szövegére ki emlékszik? "Van aki azért, mert otthon ezt látta. És van aki azért, mert otthon nem ezt látta..." Sok minden van, ami nekem hiányzott, sőt hiányzik a mai napig - ezért az én lányaimnál igyekszem másként csinálni, még ha saját legnagyobb megdöbbenésemre (világnézeti, edukáltsági szakadékok ellenére is) rendszeresen "kiszól" belőlem a saját anyám. Bensőséges, bizalmas anya-lánya viszonyom nekem már csak a lányaimmal lehet, ha el nem rontom. Próbálok nagyon figyelni és jelen lenni. Tudatosítani, hogy nincs az az "életmentő" helyzet mások gyermekét, egészségét illetően sem, amely felülírná, ha az enyéimnek szükségük van rám.

benso3.jpg

 Az én (korántsem teljes, de egyelőre eddig jutottam) anya-listám - miközben nincs anya, ki listák mentén születik:

- Hálás a teremtőnek, hogy megélheti a teremtés csodáját.

- Testét áldozatul kínálja fel az élet oltárán. (Jó esetben, csak átmenetileg ;-))

- Nem áldozza fel önmagát az anyaság oltárán. Nem mártír.

- Élete értelme, és nem célja az anyaság.

- Övé a kiváltság: feltétel nélküli örökké tartó szeretet és biztonság.

- Sosem "megy nyugdíjba", miután megtette "kötelességét".

- Mesél. Fabulát és igaz történeteket.

- Minden kérdésedre válaszol. Arra is, amit nem mertél  feltenni neki.

- Mértékadó. De nem szent és sérthetetlen.

- Állhatatos és bőkezű.

- Tettekkel, nem szavakkal mutat jó példát.

- Elfogadja, megérti és tiszteli saját édesanyját.

- Megbocsájt. Mindenkinek.

- Egészséges és egészségesen tart.

- Boldogságkereső és erre is nevel.

- Szabad, szabadon gondolkodik, repülni tanít. Védőhálóját láthatatlanul feszíti ki alattad.

- Veled van mindaddig, míg szükséged van rá.

- Örökké a részed marad.

- Ha róla beszélünk, akkor éppúgy apádról is. Miképpen nincs Mária és Jézus József nélkül.

mothers-day2.jpg

Amennyiben úgy érzed, hogy az anyai (Démétér*-i) minőséggel történő azonosulásod támogatásra szorul, úgy segítségül hívhatók az illóolajok. Az orvosi zsálya, a mirha, a pacsuli, a geránium, a vetiverfű, az ylang-ylang, a szegfűszeg keverékéből készülhet szaglóüveg, személyes parfüm, vagy testolaj.

demeter.jpg

* Démétér: a termékenység, a gabonaföldek istennője, táplálékadó, anya 

 

Szólj hozzá!

Fülmelegítő sapka kölesbugyorral :-)

2018. március 19. 19:23 - wellarom

A népi gyógyászat gyakran alkalmazott, hatásos módszere a fájós fül meleg sóval történő kezelése. A fülmelegítés fájdalomcsillapító hatású, csökkenti a teltségérzetet, javítja a középfül szellőzését, és felgyorsítja a fülgyulladás gyógyulási idejét.

warm-compress.jpg

A házilag kivitelezett, zokniba töltött só, illetve helyes kis só-, rizs- vagy magpárnák félmegoldással szolgálnak. Egyrészt könnyen túlforrósodnak melegítés közben, másrészt jellemzően csak egyik, az aktuálisan fájó fülre szokás szorítani. Hű, égett meg már nálatok is só? Nálunk zoknistól tette. Brrrr. :-)

ricebag-1.jpg

Emlékeztek Bogyó és Babóca ötletes gyógyulására Bartos Erika: Fülgyulladás című meséjéből? Mi kívülről fújjuk családilag, annyiszor olvastuk fel a gyerekeknek az elmúlt 6 évben. :-) Szóval Babóca fejéből pattant ki az ötlet, miközben kis barátját ápolta, varr egy zsebes sapkát Bogyónak, akinek keze gyorsan elfáradt, mikor fülére kellett tartani a meleg kölessel teli bugyrot. 

win_20180319_17_30_51_pro.jpg

A gyógyító fülmelegítés ugyanis csak akkor hatékony, ha mindkét fület egyszerre melegítjük, naponta többször, 15-20 percen át. Tartsa fel a kezét, aki ezt egy óvódáskorú, nyűgös gyerekkel ügyes trükk vagy eszköz nélkül képes kivitelezni. Kapható már gyógyászati segédeszköz gyógysapka, remekül működik is elvben. A saját tapasztalat azt mutatja, - a mi két hercegnőnk még betegen sem vesz fel akármit ;-) - hogy a gyerekek szívesebben gyógyulnak játékosan és csinosan. Fontos szempont volt még a tervezésnél, hogy kerüljük a szintetikus anyagokat, illetve a lehető legegyszerűbb és gyors legyen "üzembe helyezni". Így készültek kölesbugyrok nálunk is, melyeket mikrohullámú sütőben (1000 W-on fél perc) vagy elektromos/gázsütőben melegíthetünk fel, majd a sapka kétoldali zsebeibe teszünk. 

szivecskes.jpg

Fontos tudni, hogy lázas betegnél nem alkalmazunk fülmelegítést, továbbá hallójárat gyulladás esetén nem a melegítés, hanem a hűtés a megfelelő ingerterápia. Szerencsére a kölesbugyrok mélyhűtőbe is tehetők. :-)

A tökéletes terápia persze komplex és aromás. :-) Vagyis ha középfülgyulladás az orvosi diagnózis, a hurutos betegségekhez hasonlóan vírus- és baktériumölő, gyulladáscsökkentő hatású mellkas bedörzsölőt és a kulcsszerepet betöltő, helyileg (a fület kívülről körbe kenegetve) alkalmazandó illóolaj keveréket alkalmazunk. Az orr folyamatos tisztántartására, fertőtlenítésére és a váladék eltávolítására pedig fokozottan ügyelünk.

A fülmelegítő sapka nem csak a fülgyulladás kezelésére, hanem annak megelőzésre is alkalmas. Sőt, mi jobban szeretünk megelőzni, nemigaz? ;-) Érdemes tehát a melegterápiát rögtön a nátha megjelenésekor elkezdeni, nem megvárni, hogy egy banális megfázásból esetleg arcüreggyulladás, gége- vagy légcsőgyulladás kerekedjen. A kórokozók jellemzően az orr nyálkahártya irányából támadnak. Jól tesszük, ha a melegítéssel az üregekben felszaporodó váladékot elfolyósítjuk, ezáltal vissza is fordítjuk a támadókat. :-)

A változatos, akár kedvenc állat- vagy mesefigurás fazonban kérhető sapka több méretben (akár felnőtteknek is) elérhető, gépben mosható és szárítható. A kölespárnát ajánljuk néha szellőztetni, napon szárítva fertőtleníteni (bár közvetlenül a füllel csak a sapka belső pamuthuzata érintkezik), illetve évente a betétet kicserélni.

beka_kutya.jpg

Szólj hozzá!

Tisztít és/vagy ápol?

2018. február 24. 00:34 - wellarom

A téli vírusos időszakban gyakran hangoztatjuk a higiénia fontosságát, vagyis az alapos és többszöri kézmosás jelentőségét. Az egészségtudatosság azonban messze távol áll a betegség-hisztitől, amely megteremtette az antibakteriális szappanok (meg persze az intim mosakodók, "domesztoszok") piacát. Vagy a kozmetikai ipar eme "vívmányainak" marketingje teremtette az antibakteriálisan élő családok célcsoportját? ;-) Ki tudja, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Illúzióink ne legyenek, amennyiben baktériumölő hatásúak ezek a szerek, akkor legalább annyira károsak is bőrünkre. Hiszen többnyire vegyipari hulladékokból, szintetikus adalékanyagokból és persze erős marketingből gyúrták eladhatóvá.   kezmos3_1.jpgTudjátok jól, hogy háztartásban és kozmetikumban is a natúr termékek elkötelezettje vagyok. Azt a tapasztalásomat is hallhattátok tőlem, hogy a megbízható minőségű tisztálkodószerek keresése közben jutottam oda, hogy "sajnos" meg kell tanulnom szappant főzni (is). Ekkor jött a feketeleves: a híres-neves, színes-szagos szappanmanufaktúrák által fémjelzett szappanfőző tanfolyamokon előkerült a Metro-ból származó, 5 l-es, gasztrós kiszerelésű olívapogácsából kínkeservesen, vegyi extrakciós eljárással kinyert "olívaolaj". (Emberi fogyasztásra éppen csak alkalmas minőség, mint a sansa, pomace, orujo típusú olajok.) További szappanalapanyagként használtak még hidrogénezett, ócska pálmaolajat, (isten őrizzen tőle!!!) szintetikus "illóolajokat" és ételfestékeket is. Brrrr, hangosan tiltakozott belőlem az aromaterapeuta. A válasz flegmatikusan egyszerű volt: ugyan már, minek a szappanba az értékes (és persze drága) hidegen sajtolt növényi olaj, hiszen úgyis szétcsapja majd a lúg...

haziszappan.jpgSzomorú felismerés, ha biztonságban szeretnénk tudni a családot tisztálkodószer tekintetében is, akkor vagy elkészítjük magunknak, vagy csak a legmegbízhatóbbal érjük be.  Legyetek Ti is körültekintők: a kézműves szappan nem jelent mást, mint kis szériában, kézileg/házilag készült terméket. Korántsem garancia az alapanyagok magas minőségére. Márpedig a kozmetikumokra különösen igaz a mondás: inkább edd meg, mint hogy magadra kend! Mert az emésztőrendszerünk jóval felkészültebb a méreganyagok kiválasztása és lebontása tekintetében, mint bőrünk vagy nyálkahártyánk.

soap_bar.jpgSzappanokat készíteni lúg nélkül képtelenség. De benne a növényi olaj minősége nem marginális, mint ahogy az illatosítása sem az. Korántsem mindegy ugyanis, hogy silány vagy magas minőségű olajokat szappanosítunk.  Még fontosabb, hogy a szappanfőzés későbbi szakaszában adalékolt illat 100%-os, terápiás minőségű illóolaj, vagy mesterséges illatmolekulák. Ebben úgy tudtok alapszinten eligazodni, ha a vásárolni szándékozott termék összetevőit (INCI) megnézitek. Ott CI + egy hosszú számsor jelzi a színezékeket, a Parfume/Fragrance/Aroma megnevezések pedig az illatanyagok eredetét. Ha utóbbiak nincsenek megcsillagozva, majd alul apró betűvel magyarázva, hogy: *from natural essentail oils, azaz természetes illóolajokból származó vegyületek, akkor mesterséges, kémiai úton előállított illatokat használt a gyártó. Ezek a leggyakoribb kozmetikai allergének. Pont. Még egyszer PONT, hogy elég hangsúlyos legyen. ;-) Néhány példa a potenciális allergénekre: amyl cinnemal, cynnamyl alcohol, citral, eugenol, hydroxicitronellal, coumarin, geraniol, farnesol, linalool, citronellool, limonene, stb.

handmadesop.png

Fenti szintetikus anyagok használatának elkerülésével tett szert jogos világhírre a dr. Brommer's márka, mint a méltán prémium kategóriájú, natúr, ún. kasztíliai szappanok gyártója. Kasztília amúgy Spanyolország egyik legrégebbi olívatermelő és szappankészítő területe. Az autentikus olívaszappan jellemzője, hogy az alapanyag (azaz a jó minőségű, hidegen sajtolt, szűz olívaolaj) telítetlen zsírsavakban gazdag, lassan és nehezen szappanosítható, cserébe különösen gazdag, bőrápoló és tápláló tisztítószer készíthető belőle. A mediterrán nők arcukat. kezüket és mellüket, sőt hajukat is szűz olívaolajjal kenegetik, bőrük pedig meghálálja a gondoskodást. 

A hagyományos eljárással készülő olívaszappan érési ideje akár 12 hónap, vagy még több. Lássuk be, ez nem a nyugati fogyasztói társadalom és felgyorsult ipar által elfogadható tempó. (Egyenes az arányosság a tradicionális - sózás, füstölés, szárítás - érleléssel készülő sonkák és a gyorspácolt, tuningolt, sonkának csúfolt alteregók közötti különbséggel.)

drbronner.jpgIgazi kihívás tömbszappan helyett folyékony szappant készíteni fenti elvárások figyelembevételével, de nem lehetetlen. A mi imádott óvódás csoportunkban például évek óta az egyik kicsi mosdó - az anyukák kérésére - külön szappanadagolóval, az érzékeny bőrű, ekcémára hajlamos gyermekek részére van fenntartva. Nekik is készül ebből az aranyló, terápiás minőségű, bőrvédő, de baktériumölő hatású (nem mellesleg különösen frissítő és rendkívül finom illatú) illóolajjal gazdagított folyékony szappanból. Növényi olaj tartalmának 95%-a extra szűz olívaolaj, a maradék, a kis habzás érdekében ricinusolaj. Van még benne csúszásgátló és tápláló termelői méhviasz, bőrvédő növényi glicerin. Az illók pedig a különleges citrusféle gyümölcséből desztillált, antiszeptikus, antivirális hatású kubebabors (Litsea citrata) és az erős baktériumölő bio citrom héjának esszenciája (Citrus limonum ze.), valamint a "mindent visz" teafaolaj (Melaleuca alternifolia).

kasztiliai.jpg

 Míg el nem felejtem: a kasztíliai szappan alkalmas kézmosáson túl fürdésre, folttisztításra, kézi mosásra is.  

Szólj hozzá!

Milyen illóolaj NE párologjon gyerekeknél?

2018. február 20. 00:02 - wellarom

Nagy örömömre szolgál, hogy egyre népszerűbbek az illóolaj porlasztásra fejlesztett, ultrahangos hidegpárásító-aromadiffúzorok. Egyre több egészségtudatos anyuka és apuka áldoz szívesebben az egészségmegőrzésre, mint a patikaszerekre. Tudjuk, hogy a terápiás minőségű illóolaj keverékek nem csak légfertőtlenítésre, immunrendszer támogatásra, légzéskönnyítésre alkalmazhatók, hanem levegőbe permetezve használhatjuk altató, nyugtató, stresszoldó, vagy más testi-lelki gyógyító tulajdonságaik miatt is.

Sok szülő szeretné, ha az aromaterápia áldásos hatásait gyermeke nemcsak otthon, hanem a gyermekközösségben is élvezhetné, ahol hosszú időt tölt a napjából, ráadásul "idegen" bacik társaságában. Így aztán dicséretes módon terjed a bölcsődés és óvódás csoportokban, iskolai osztályokban az aromadiffúzor használata.

llaromabloomdiffusernew500x200_m.jpg

Jellemző, ha a készülék szakemberen keresztül kerül beszerzésre, hogy a kezdőcsomag része egy-egy üveg megfelelő minőségű, a párologtatás célcsoportja számára leginkább javallott illóolaj. 

Sajnos, néhány helyen idővel győz a kényelem és az ismerethiány, így a megbízható beszerzés helyett "jó lesz ez is" felkiáltással innen-onnan, ilyen-olyan illóolaj kerül a polcra. Addig nincs ezzel baj, míg sikerül a szintetikus illatokat elkerülni, és ízlésünknek megfelelő, de 100%-os tisztaságú illóolajat vásárolunk magunknak, azaz egészséges felnőtteknek.

Ha viszont gyerekek, várandósok, krónikus betegek, idősek környezetében szeretnénk párologtatni, még a terápiás minőségű, bevizsgált kémiai típusú illóolajok közül is csak körültekintően - leginkább szakember segítségével - válasszunk olajat.

Újszülöttek esetén, a baba 3 hónapos koráig nagyon kevés fajta és nagyon kis mennyiségű (1-2 csepp) illóolajat használunk. Még jobb választás, ha a kisded környezetében inkább aromavizet párologtatunk. Ennek oka, hogy a kicsik szaglása rendkívül érzékeny, az illóolajok pedig komoly információtartalommal bírnak - ne terheljük őket.

dino_egg2.jpg

Fél illetve egy éves kor alatt még mindig nagyon óvatosak vagyunk, bár ahogy nyílik a babánk figyelme a külvilágra, úgy felelünk meg, szükség esetén segítünk neki körültekintően megválasztott illatokkal.

liloujatek.jpg

1-6 év között gyermekünk már "társasági életet" él, kisebb-nagyobb közösségbe jár, illetve óvódaköteles. Ez az időszak ősztől tavaszig a gyakori légúti nyavalyák elleni küzdelemmel telik a kisgyermekes családokban. Én inkább úgy fogalmazok, hogy a szerzett immunrendszer kialakulásának időszaka. ;-) Ilyenkor igazán sokat tehetünk aromaterápiával gyermekünk egészsége, természetes gyógyulása érdekében. Bátran párologtathatunk szinte éjjel-nappal, persze korántsem mindegy, hogy mit.

essential-oils_choosing.jpg

Mert ha:

- szintetikus illatanyagokat, oldószeres illatokat használunk: több kárt okozunk, mintha egyáltalán nem párologtatnánk. A vegyipari laboraromáknak annyi köze van a növényből desztillált illóolajhoz, mint a frissen szedett szamócának az eperaromához.

aliexpressillok.jpg

- ismeretlen helyről származó (nincs a fiolán erre utaló jelzés), nem bevizsgált minőségű (pl. nem szerepel a címkén a kémiai típussal kibővített latin megnevezés a magyar mellett), vagy egységáron értékesített (az aromás növények illóolajtartalma 0,02%-tól kb.4%-ig terjedhet) illóolajat használunk: általában többféle szüretelésből, nem válogatott növényekből készül, gyakran hígított, vagy másod-, harmadlepárlásból származó termékkel van dolgunk. Ezektől terápiás erőt és értéket várni badarság.

rozmctverbeonon.jpg

- úgy gondoljuk, a népi gyógyászat régóta sikerrel alkalmazza a mentát légúti nyákoldásra, ezért gyermekünkkel is ezt inhaláltatjuk: igazán nagy bajt is okozhatunk. A mentafélék esetén nem is kell különösebben gondolkozni, legyen szó mezei-, (Mentha arvensis) vagy a fodormentáról (Mentha spicata), lómentáról (Mentha longifolia) vagy borsmentáról (Mentha x piperita), egyaránt ellenjavallott használatuk 6 év alatt. Minden ijesztgetés távol álljon tőlem, de ezt kérem komolyan venni: a felsorolt illóolajokban található mentol, menton vegyületek a kicsik légutait ingerelhetik, fokozott nyákképződést idéznek elő, mely légzőgörcsöt, fulladásos reakciókat válthat ki. A menta erejét az is bizonyítja, hogy sem a szárított gyógynövényből készülő teáját, sem a desztillációkor visszamaradó aromavizét nem szabad gyerekeknél alkalmazni.

menthaxpiperita.jpg

- azt olvastuk, úgy hallottuk, hogy az eukaliptusz a legjobb választás felső légúti panaszok kezelésére, mert vírus- és baktériumölő, fertőtlenítő hatású. Hát igen: minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. :-) Egy aromaterapeuta készletében legalább öt-hatféle eukaliptusz faj illóolaja található. Ebből három-négy fajt valóban biztonsággal bevihetünk a gyerekszobába, kár, hogy éppen ezek a típusok azok, amelyeket a populáris aromaterápia kevésbé ismer, vagyis kiskereskedelmi forgalomban jellemzően nem tudjuk megvásárolni. A drogériák, patikák polcain, vagyis a köztudatban eukaliptusz név alatt az Eucalyptus globulus-t találjuk, azaz a tasmániai eukaliptuszt, mely mentolos társával együtt (Eucalyptus Dives) a benne lévő vegyületkombinációknak köszönhetően csak a felnőttek barátja lehet, 6 év alatt használata kontraindikált.* Ami tehát jótékony az óvónéni náthájára, vagy apuka arcüreggyulladására, attól ez esetben gyermekünket távol kell tartani.

eucalyptus-globulus-oil68.jpg

Summa summarum, ha a jót szeretnénk jól alkalmazni, kérjünk szaktanácsot és kizárólag ellenőrzött minőségű terméket vásároljunk. 

*Az Eucalyptus globulus használatát illően van szakíró aromaterapeuta, aki szerint inhalálásra ez az olaj gyerekeknél is alkalmazható a megfelelő hígításban, azaz max. 0,5-1%-ban. Ez azt jelenti, hogy 10 csepp párologtatásra szánt illóolaj keveréken belül legfeljebb 1 csepp lehet tasmán eukaliptusz. Mi, a konzervatívabb vonalról inkább nem javasoljuk használatát...

 

 

Szólj hozzá!

Aroma-pajzs: influenza támadása visszaverve

2018. január 23. 18:57 - wellarom

Riogatnak bennünket a híradások, az influenza járvány itt toporog az ajtónkban. A szokatlanul enyhe tél valóban a vírusok oldalán áll, mellettünk viszont a náluk is erősebb aromás olajok. :-)

flu-season-campaign.jpg

Vegyük csak sorba, milyen tünetek esetén gyaníthatjuk, hogy influenza vagy influenzaszerű megbetegedéssel állunk szemben? Rossz közérzet, fejfájás, végtagfájdalom, hirtelen felszökő láz, a hurutos tünetek csak később jelentkeznek. Azaz jelentkeznének, mert mi ezt nem várjuk meg! ;-) Ha a torkunk kapar és fáj, nagy valószínűséggel nem influenzások vagyunk. 

flu.jpg

Természetesen aromásan is a megelőzésre, egészségmegőrzésre törekszünk, mint pl. légfertőtlenítő hidegpárologtatás, immunerősítő cseppek bedörzsölése napi szinten, ez időtájt érdemes turbó fokozatra kapcsolni. Ám a legnagyobb elővigyázatosság mellett is kerülgethet minket a vírus. Ezt a kellemetlen "udvarlót" időben felismerve, nagyon gyorsan házon kívülre tessékelhetjük.

Szerencsére több, rendkívül hatékony antivirális hatású, ám bőrbarát illóolaj áll rendelkezésünkre a védekezésben. Ilyenek például az eukaliptusz radiata, a mentolos eukaliptusz, a madagaszkári kámforfa, a vadlevendula, a niauli vagy a pálmarózsa, no meg a kakukkfű thujanol kemotípusa.

img_4773.JPG

Szóval az influenza kezdeti stádiumában, a tünetek halvány megjelenésekor, várakozás nélkül "rohamterápiába" kezdünk, esélyt sem adva a kórokozó tovább garázdálkodásának. Annál inkább erősítjük, támogatjuk saját védekező rendszerünket. A terápia kulcsa a vírusölő illóolajokból készülő bedörzsölő keverék (jó választás a Fehér esszencia is), amelyet a gerincünk mentén célszerű felsimítani, naponta négyszer-ötször, persze a mellkasra is juthat belőle. Felnőttek esetén alkalmanként 6 csepp illóolajat használjunk, ugyanilyen mennyiségű növényi olajjal keverve. A gerinc bedörzsölése az aromaterápia egyik kedvelt kezelési módja, ugyanis a gerinc mentén található a legtöbb idegvégződés, innen stimuláljuk a nyirokrendszert, és gyorsabban beindulnak a szervezet öngyógyító folyamatai.

raindrop.jpg

Ezt az intenzív terápiát csak rövid ideig, legfeljebb 3 napig alkalmazzuk, cserébe - ha elég gyorsak és ügyesek voltunk - ki sem alakul a betegség, vagy gyors lefolyású és szövődménymentes lesz. 

Jól tesszük, ha a kezelést az ágynyugalom vagy bekuckózás, mézes teázás és bőséges folyadék-, illetve vitaminfogyasztás mellett kiegészítjük illóolajos inhalálással, aromás fürdővel.

Gőzölés esetén legfeljebb 3 csepp illóolajat adjunk 1 l forró vízhez. Ismételjük napi kétszer, a hidegpárásítás pedig mehet egész nap. Válasszunk erdei fenyőt, eukaliptuszfélét, borsmentát a nyákoldás és a légutak fertőtlenítése érdekében.

gozol.jpg

Ha erősítő aromás láb-vagy testfürdőt kívánunk, úgy mindig az illóolajok emulgeálásval kezdjük. Beteges időszakban döntsünk a tengeri só, almaecet vagy szódabikarbóna mellett, majd ezen hordozókra cseppentve oldott illóolajat keverjük a vízhez. (Illóolajokat tisztán fürdővízbe csepegtetni nem szabad.)

labfurdo.jpg

Nem győzöm ismételni: terápiás hatást kizárólag bevizsgált kémiai típusú, 100%-os tisztaságú, megbízható helyről vásárolt illóolajoktól várhatunk.

 

Szólj hozzá!

Aromás szájhigiéne

2018. január 17. 11:31 - wellarom

Az úgy volt, hogy a múlt heti immunerősítő workshop résztvevőinek ajándékán törtem a fejem. Kicsi, témához passzoló, de formabontó apróságra gondoltam. Majd a torokfájós kliensek hatására megszületett az ötlet: lehelet frissítésre, megelőzésre, fertőtlenítésre szolgáló száj- és torokspray. 

landscape-1445634325-g-oral-spray-72665185.jpg

Úgy állítottam össze a receptet, hogy

- finom, friss ízű legyen,

- jó érzéssel használható legyen akár naponta többször, 

- előkaphassuk a retikülből nehéz, hagymás ételek fogyasztása után (ha nincs mód fogmosásra),

- hatékonyan támogassa a száj nyálkahártyája, és a fogíny egészségét,

- afta, herpesz "előkezelésére" is alkalmas legyen (ha nincs kéznél Fehér esszencia ;-))

- kezdődő torokfertőzéssel is elbánjon.

images0xmsg58g.jpg

Így aztán nagyon spéci kis keverék alakult, nézzük csak, mi került bele:

- Alapul az antibakteriális, gyulladáscsökkentő kakukkfű és a hűsítő, összehúzó borsmenta aromavizek szolgáltak.

- A további fertőtlenítő hatás és az illóolajok emulgeálása miatt tengeri só, szódabikarbóna.

- Az íze és a fogak óvása érdekében xylitol.  

- És az igazi erőt képviselő illóolajok: üde lehelet biztosító zöldmenta, bormenta, citromhéj. Baktériumölő nemesbabér, teafa és szegfűszeg. 

szajillok.jpg

Ha Ti is szeretnétek házilag hasonló spray-t készíteni, úgy az alábbi egyszerű receptet javaslom:

Egy teáskanál nyers (hárs- vagy napraforgó) mézben oldjunk fel 4 csepp borsmenta (Mentha x Piperita) és 6 csepp bio citromhéj (Citrus limonum ze.) illóolajat. Adjunk hozzá egy csipet tengeri vagy himalaya (vagy parajdi) sót, majd engedjünk fel 30 ml desztillált vízzel vagy hidrolátummal. Töltsük spricnis flakonba, majd használjuk egészséggel! 

beab6ad8d5354b968e297b5511a6def6--throat-spray-au-natural.jpg

FONTOS!

1. Használat előtt felrázandó!

2. Kizárólag bevizsgált kémiai típusú, megbízható helyről származó, magas minőségű illóolajat használjunk!

3. Fenti keverék gyerekeknél nem alkalmazható, ha 6 év alatti gyermek is szeretne ilyen finomságot, akkor a borsmenta illóolaja helyett csak citromhéj, vagy grapefruit, mandarin illóolajat alkalmazzunk. 

Szólj hozzá!

Fertőző gyerekbetegség kézen-lábon

2017. december 01. 00:24 - wellarom

Akinek volt szerencséje légúti vírusfertőzésekből a szokásosnál gyorsabban meggyógyulni az aromaterápia segítségével, az nem lepődik meg, ha a másfajta tüneteket okozó fertőzések esetén is segítségül hívjuk az illóolajokat.

Van, hogy évekig nem is hallunk róla, most viszont megint egyre több gyermekintézmény kis látogatója betegszik  meg kéz-láb-száj szindróma miatt. A tünetek ijesztőek lehetnek: láz, hólyagok szájban, talpon, tenyéren, kiütések testszerte. Az orvos tüneti kezelést tud rendelni, azaz láz-és fájdalomcsillapítók, fertőtlenítő öblítők, ecsetelők alkalmazását. A betegség célközönsége 5 év alatti gyermekek, de a fogékony (azaz nem kielégítően erős immunrendszerű) felnőttek sem dőlhetnek hátra. Cseppfertőzéssel terjed a vírus, a higiénés szabályok betartására újfent felhívom figyelmeteket.

blog-image-washing-hands-dollar-paid.jpg

Mivel a betegséget leggyakrabban az egzotikus nevű Coxsackie vírus (egy humán Entero törzs) okozza, az aromaterapeuták már tudják is, miként lehet felvenni a harcot a kórokozóval.

In vitro kísérletekből (is) ismeretes, hogy több illóolajunk remekül vizsgázik a különböző vírustörzsek legyőzésében. Kisgyermekeknél is biztonsággal alkalmazható erős antivirális illóolaj például az eukaliptusz radiata (Eucalyptus radiata), a madagaszkári kámforfa (Cinamomum camphore ct. cineole), a niauli (Melaleuca quinquinervia ct. cineole), a kakukkfű thujanol kemotípusa (Thymus vulgaris ct. thujanol). Nemcsak viricid, hanem sejtregeneráló, immunmoduláló és sebgyógyító tulajdonságai miatt is kulcsolaj a balzsamosszuhar (Cistus ladaniferus) kiütéssel járó gyermekbetegségek esetén. 

1432695586604.jpg

Az illóolajok antibikrobális hatásuk miatt alkalmazhatók gyulladt bőrfelületek kezelése esetén. Egy kísérletben például a dermálisan alkalmazott teafaolaj és a klórhexidin (pl. Curasept hatóanyaga) hatásosságát hasonlították össze: a teafaolaj bizonyult eredményesebbnek a bőrön található MRSA* elpusztításában.**

bakterienkultur.jpg

Miként is kezelhetők tehát aromaterápiával a kis és nagyobb betegek?

1. Kórokozó-specifikus mellkas bedörzsölő illóolaj keverékkel

2. Az irritált bőr és a szájüreg aromavizekkel történő permetezésével, öblítéssel (jó választás az orvosi levendula, damaszkuszi rózsa, teafa hidrolátumok)

3. A hólyagos testrészek fertőtlenítő, egyben hámosító olajkeverékkel történő ápolásával. Ez esetben a szintén antibakteriális organikus, szűz kókuszolajhoz nyúlunk bázisként, a teafán kívül pedig helyet kaphat a keverékben a római kamilla (Chamaemelum nobile), az orvosi levendula (Lavandula angustifolia), a tömjén (Boswelia carterii) illóolaja és bio citromhéj (Citrus limonum ze.) esszencia is.

kezlab.jpg

*MRSA: Jellemzően súlyos kórházi fertőzés, amelyet az ún. methicillin-rezisztens Staphylococcus aureus baktérium okoz. Nevében is szerepel, hogy már nem reagál, azaz rezisztens az egyik, staphylococcus fertőzés esetén alkalmazott antibiotikumra.

**http://pharmaonline.hu/gyogyszereszi_gondozas/cikk/illoolajokkal_kivalthatok_az_antibiotikumok

 

 

Szólj hozzá!

Aromaterápiás kézmosás, nocsak...

2017. november 23. 20:20 - wellarom

Furán hangzik, tudom, de úgy tapasztalom, nem becsüljük eléggé a modern kor egyik legkézenfekvőbb vívmányának fertőzésgátló hatását. Sajnos, kevesen tudnak "jól" és megfelelő időben kezet mosni és/vagy nem tanítjuk azt meg gyermekeiknek. Amikor én kisiskolás voltam, a tanítónéni sorra szagolgatta a kezünket a mosdóból visszatérve, hogy valóban használtunk-e szappant, vagy csak vizet locsolgattunk. :-)

kezmos2.jpg

Kezdjük rögtön a megfelelő sorrenddel. Az alábbi vagy hasonló folyamatábrát akár ki is ragaszthatunk gyermekeink közösségi vagy otthoni fürdőszobájába:

1. Kéz bevizezése

2. Folyékony vagy tömbszappan használata

3. Kéz szappannal történő átmosása legalább 20 másodpercig

4. Vizes öblítés

5. Szárazra törlés

kezmosas_folyamat.jpg

Fontos még, hogy naponta hányszor és milyen tevékenységek előtt-után szükséges a kézfertőtlenítés. Néhány alapvetés az én listámról:

- WC használat előtt majdnem fontosabb, mint utána (csak gondoljátok végig) ;-)

- Tömegközlekedés használata után

- Orvosi rendelőben töltött idő, kórházi látogatás után (tudtátok, hogy bizonyos szervezetek kutatásai alapján ma többen halnak meg kórházi fertőzések következtében, mint autóbalesetben?)

- Hazaérkezve azonnal, különösen, ha nagy bevásárlásból, "shoppingolásból" jövünk

- Minden orrfújást, kézbe köhögést követően

- Konyhai munkálatok előtt és után (különösen tekintettel a húsfeldolgozásra és a hulladékkezelésre)

- Ha nagy forgalmú, nyilvános helyen mosunk kezet, utána kerüljük a kilincs bőrünkkel történő érintkezését!

kezmos3.jpg

Ha ilyen gyakran mosunk kezet, felmerül, mivel tegyük ahhoz, hogy ne szárítsa ki bőrünket?

Amennyiben tömbszappant választunk, akkor fontos szempont, hogy szintetikus allergénmentes (vagyis mesterséges illatanyagoktól mentes), natúrkozmetikumot keressünk. Figyelem, a "kézműves" megjelölés korántsem garancia a természetes összetevőkre, sajnos, még a minőségire sem, csupán azt jelenti, hogy kézzel, manufakturálisan készült. Szappanok esetében a lúgot, mint kötelező összetevőt elkerülni lehetetlen, ám ha a felhasznált növényi olajok magas minőségűek, úgy még ápolják is bőrünket a tisztás mellett.

collections-hungarianbath-e1499080293748-300x218.png

Ha folyékony szappanpártiak vagyunk, úgy keressünk natúr, illatmentes változatot (tudom, ez külön kihívás), majd készítsünk belőle aromaterápiás kézmosót, így: 200 ml folyékony szappanhoz adjunk 1 ek kókusz vagy extra szűz olívaolajban oldott 40-50 csepp terápiás minőségű, 100%-os tisztaságú illóolajat, majd higítsuk kevés  tisztított vízzel és rázzuk jól össze egy flakonban.

Ízlésünk szerint választhatunk például ezen illóolaj keverékek közül:

Herba

30 csepp orvosi levendula (Lavandula angustifolia)

10 csepp teafa (Melaleuca alternifolia)

Citrus

20 csepp citromhéj (Citrus limonum ze.)

20 csepp kubebabors (Litsea citrata)

soapliq2.jpg

Ha pedig nincs lehetőségünk megfelelő fertőtlenítő hatással bíró kézmosásra (szappan, vagy akár víz hiányában), úgy kapjuk elő a táskánkból a valódi teafa illóolajos fiolánkat és egy-egy cseppet dörzsöljünk el a tenyerünkben, majd bátran nyúljunk az uzsonnánkhoz! 

teafafertot.jpg

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása