Lehet-e szebb apropója egy aromaterápiás napló megnyitásának, mint egy új élet születése, amely fogantatása pillanata előttről hordozza az illóolajok információit?

Drága Emma pocakléte minden napját átszőtte az aromaterápia – elméletben és gyakorlatban, általam. Mivel nővére már aromaterápiás támogatással született, felkészülésünk a szülésre kitaposott ösvénynek számított. Lotti a Szent Imre Kórházban, Nyulas Joli segítségével, gátvédelemmel jött világra. Igaz, a szabadon választott pozíciókban történő vajúdás bruttó 14 órán át tartott, mégis azt mondtam a szülés utáni percben, akár most újrakezdeném. A csodálatos, háborítatlan szülésélmény, a támogató légkör, Joli szaktudása, az „aranyóra” biztosítása miatt egyértelmű volt, hogy a kistestvér szintén csak itt és így - vagy még inkább így, mindjárt meglátjátok - és velük születhet. A Szent Imrében tapasztalt gyengéd szülés- születés része többek között, hogy a szülőszobában mécses adta félhomály, csend és békesség fogadja az újszülöttet, nincs orr- és gyomorszonda, és kényszeres, azonnali fürdetés.

Nem tartottam igazi akadálynak, hogy időközben majd’ 200 km-re költöztünk a fővárostól. Nagy felismerése az anyaságomnak, hogy ha a gyermekeimről van szó, és arról a meggyőződésemről, hogy nekik mi a legjobb, még annyira sem ismerek lehetetlent, legyőzhetetlent, megoldhatatlant, mint egyébként, szimpla makacs önmagamban. Látszólagos akadályok márpedig mindig vannak. Hitetlenek, szkeptikusok, aggódók vesznek minket körül, és bár a legtöbben a legjobbat akarják nekünk, sok mindent nem tudhatnak, amit mi érzünk. Hogy a fontos események bekövetkezése és azok mikéntje nem szerencse dolga. Hogy a tudatosság nem beképzeltség, és hogy ha megteszünk mindent az álmainkért, akkor egyszerűen valóra válnak. Sőt.

Emlékszem tekintetekre az első várandósságom idejéből, mikor mondtam, gátvédelemre készülünk. Optimistán meséltem a gátmasszázsról, az illóolaj keverékről. Kevesen mondták ki, csak utólag vallották be: hitték is, meg nem is, hogy sikerrel járunk. Hogy miért? Tévhitek, rossz beidegződések és az ismert, jellemző magyar kórházi protokoll miatt: első szülésnél mindig van gátmetszés (?!); közel a negyvenhez, megkérdőjelezhető a szövetek rugalmassága; inkább vágjanak, mint repedj, stb. Különben is, ha ez olyan egyszerű lenne, mindenki így szülne. Hát én épp ezt kérdezem: miért nem így szül mindenki? Tudjátok, hogy a rutinszerű gátmetszés gyakorlatát a WHO már 1996-ban bizonyítottan károsnak ítélte, és a hüvelyi szülések mindössze legfeljebb 10%-ban tartja elfogadhatónak? Ehhez képest ez az arány most is 60% felett van Magyarországon, az első szülések esetén pedig 80%!

Aki előtt ismeretlen a gátvédelem fogalma: a 36. héttől napi 5-10 perc gátmasszázs az e célra összeállított olajkeverékkel, mely a gáti szakaszt napról napra rugalmasabbá teszi. Rózsafa és orvosi levendula illóolajok többek között búzacsíra, makadámdió- és orbáncfű olajban. Jó esetben az apuka keze által történik a masszázs, mert a várandós kismama ebben az időszakban nehezen tudna szakszerű gátedzést végezni saját magán. A szülőszobán a bába folytatja a masszázst, és ha következetesen végezték dolgukat segítőink, az olajok elérik a célt. Testünk megengedi, hogy akár hámsérülés nélkül megszülessen még egy 4 kg feletti baba is. Nincs metszés, nincs varrás, nincs repedés, nincs fájdalom, sem hosszadalmas felépülés. Nekem (pontosabban a férjemnek és Jolinak) kétszer is sikerült a gátvédelem. Meggyőződésem, hogy nem dupla szerencse, hanem felkészülés eredményeképpen. (Sokat segít még a hétköznapokban is karban tartott gát, pl. Kriston vagy Kegel tornával.)

Szóval készültünk a szülésre, az utolsó négy hétben intenzíven. Gátvédelemhez gátmasszázs olaj, málnalevél tea és málnarügy kivonat. Hogy mi fán terem a málnarügy kivonat? Alkoholban oldott fitoterápiás csoda. A rügy (a növény embriója) hordozza a növény teljes fejlődéstörténetét és jövőbeni fejlődését: az összes információ és tápanyag koncentrálódik benne. A szülésre való felkészülés ideje alatt a málna segíti a hormonegyensúly fenntartását, görcsoldó, lazító, idegrendszer kiegyensúlyozó. Nem babaváráskor is fantasztikus segítség, de az legyen egy másik téma.

Mindössze néhányan voltunk, akik nem aggódtunk azon, hogy lekéssük-e a szülést Budapesten. Még az utolsó héten is nyugtatgattam a barátokat és a családot, hogy úgysem szülök minden előjel nélkül, legfeljebb két óra alatt pedig felérünk a kórházba. Emellett, az első szülésem 14 órájából kiindulva, ha fel is gyorsul a folyamat, biztosan nem lesz 1 óra, hogy ha mégis, akkor bemegyünk útközben egy kórházba, vagy na, bumm, itt maradunk helyben. De a szívem mélyén tudtam, hogy igazából ez nem opció. Az ünnepek (és a lazaságom) miatt megkésett a 36. heti hüvelykenet vizsgálatom, amit csak nyomatékos kérésemre (!) végeztek el a helyi rendelőintézetben, mondván, minek az nekem, náluk nem szokás. Hja, ha a nagy fővárosban ragaszkodnak ilyen lelethez, csináltassam meg ott. Jeleztem, hogy azért én itt élek, csak bátorkodom ott szülni, talán egy kenetet levehetnek. Nagy kegyesen beleegyeztek, majd kérdezte a doktor úr, mikor szülök. Mondtam, hogy január 7-én. Honnan tudja, programozott? – hangzott el a cinikus kérdés. Nem. Nem tudhatom pontosan, ez a terminus napja – mi mást is lehet erre válaszolni… Akkor itt szül maga nálunk, pláne, ha lesz egy jó kis hóesés… Ja, és leveszem én a kenetet, de az eredménye sem jön meg addig (12. 28-át írtunk). Hurrá, csak pozitívan! (A doktor úr többszörösen tévedett, szerencsére.)

Január 4-én elkísértem a férjem egy munkaútra, Budapestre. Tavaszias vasárnapra ébredtünk, és a fürdőszobában a tükörbe nézve kissé torz arc tekintett vissza rám. Gyanúsan telt ajkak, kissé bedagadt szemek. Hm. Rögtön eszembe jutott az előző esti zuhanyzásnál tapasztalt apró jel. Kérdeztem is a férjem, ő is látja-e arcomon a változást, de szerinte kora reggel senki nincs jobb formában. Köszi. Bár nem szülni indultunk, azért a kórházi csomagot betettük az autóba, csak a babakelengye maradt otthon. Pedig egész reggel az motoszkált a fejemben, nem a kétszemélyes autóval kellene indulnunk, és igazán vihetnénk a hordozót is, hátha hárman jövünk vissza. Aztán végül nem hallgattam a megérzésemre, tartoztunk még egy úttal az ördögnek. A napot férjem elfoglaltsága miatt egyedül töltöttem, főleg pihenéssel. Gondoltam, összeszedem magam estére, talán sikerül elmennünk színházba, ha már kettesben vagyunk, és mert valószínűleg hosszabb ideig felfüggesztésre kerülnek hasonló programok. Ólmos fáradtságot éreztem, egész nap aludtam volna, kicsit fájt a fejem. Sétáltam egyet, élveztem a kellemes időjárást, határozottan merengő hangulatban voltam. Órákon át az alvás és ébrenlét határán feküdtem az ágyban, de alapvetően jól éreztem magam. Öt körül megjött a férjem, és mikor az ágyon felültem, elfolyt egy kis magzatvíz - már ha az egyáltalán. Lezuhanyoztam, de nem volt folytatás, így aztán hívtam a szülésznőt, mitévők legyünk, mert méhösszehúzódásom, fájdalmam nincs. Joli beküldött a kórházba, mert a távolból senki meg nem állapítja, hogy ami távozott, az elfolyósodott nyákdugó vagy magzatvíz-e. Kell a vizsgálat. A színház viszont ugrott. A rendkívül szellemes ügyeletes doktor úr megállapította, hogy nem szivárog a magzatvíz, viszont kétujjnyira nyitva a méhszáj. Úgy ítélte, jobb, ha maradok, mert hamarosan szülünk. Mondtam, hogy nem maradnék, ha nem muszáj, teljesen jól vagyok, majd inkább visszajövök, ha szükséges. Így is történt. Vajúdásról ekkor azonban szó sem volt. Pontosabban én még nem úgy éltem meg. Jó kedélyű, nevetgélős, vacsorázós pár óra következett. Lefekvéshez készülődve mintha kis bizsergést éreztem volna, enyhe „fájásokat”, amik inkább hasonlítottak gyenge menstruációs görcsre, mint vajúdásra. Arra gondoltam, amit érzek talán a vizsgálat következménye, emlékeimben a vajúdás egyértelmű volt és korántsem kellemes… Azért előkerült az óra, és megmértük, szabályosan, 3 percenként jöttek a finom méhösszehúzódások. Majd fordultam az ágyon, és immár nyilvánvalóan a magzatvíz folyt el. Ekkor már két órája zajlott a gyengéd vajúdás. Gyors zuhany után indultunk is a kórházba, útközben értesítve a szülésznőt. A 10 perces autóút alatt fokozódott a fájdalom, mikor 11 előtt a kórházba értünk, már nem voltak kérdések. Csupán egy: hogy lehet elkerülni, hogy a hiányzó hüvelykenet vizsgálat eredményének hiányában a protokoll szerint megkapjuk az antibiotikumot? Sajnos, ugyanis, ha nincs negatív lelet, úgy veszik, hogy pozitív, ezért a baba megelőzésként rögtön megkapja születése után a szurit. Ez úgy védhető ki, hogy az anya kapja két részletben. Nálam erre már nem sok idő volt, mégis kaptam egy adagot – mint a másnapi telefonos kikönyörgés hatására utánunk küldött leletből kiderült, feleslegesen természetesen. (Apropó, ahol nem része a protokollnak ez a vizsgálat, simán születnek babák pozitív eredmény mellett, védelem nélkül.)

Az újabb manuális vizsgálatot követően a magzatvíz vízesésszerűen ömlött, a CTG-vizsgálat alatt már átlényegültem és csak arra koncentráltam, hogy ne a fájdalom domináljon, hanem a helyes légzéssel minél több oxigént juttassak a babámnak. Folyamatosan beszéltem hozzá, nyugtattam, hogy minden rendben van, magamnak pedig helyes légzésre vonatkozó instrukciókat adtam. Minden egyes hullámot tudatosan át- és megéltem, ki tudtam számítani, hogy mikor lesz vége. Az erős fájdalmat csak eszköznek tekintettem, amely szükségszerűen átélendő mindkettőnk számára az úton való végighaladáshoz. Nagyon különleges és kegyelmi állapot kint és bent is lenni egyszerre. Megélni és kívülről látni magamat egy időben. Mire a CTG vizsgálat véget ért, már Joli is velem volt. Kérdezte, kérek-e beöntést, mert bár ez nem kötelező, nem is ajánlott, valahogy én komfortosabbnak gondolom a szülést ezzel. A méhszáj vizsgálatot követően azonban jelezte, hogy erre már nincs idő, szülünk. Értesítették a Profot, hogy igyekezzen, ha nem akarja lekésni a pillanatot. Ekkor már csatlakozott a szülőszobán hozzánk a férjem is, aki talán a legjobban érzékelte az idő rövidségét: 1 óra leforgása alatt a laza vasárnap esti programból a szülés kellős közepén találta magát. Úgy látta viszont feleségét, ahogy az elmúlt 8 év alatt eddig csak egyszer, első gyermeke születésekor: befelé fordulva, nemigen kommunikálva, csendesen nyögdécselve. Végre előkerült a kisbőröndből a szülési aromaterápiás csomag: Gátolaj, Vajúdó olaj, Parázs olaj (ha „gyorsítóra” lenne szükség – de nem volt), továbbá levendula- és damaszkuszi rózsa aromavíz. A virágvizek nyugtató, harmonizáló hatását ilyenkor homlok- és csuklóborogatás formájában, illetve tisztított vízhez adva energetizáló italként érezhetjük. Bevetésre rögtön a Vajúdó olaj került, amelyet Joli és a férjem felváltva masszíroztak a keresztcsont tájékára, fentről le- és kifelé történő mozdulatokkal. Az olajkeverékből a csuklómra is locsoltunk egy keveset, onnan szagolgattam a finom illatokat és éreztem a szubtilis segítséget. A Vajúdó olaj félelemoldó, fájdalomcsillapító, görcsoldó, lazító hatású. Benne például a szülésre kinyitó muskotályzsálya, a méh tevékenységét fokozó geránium, a lazító szantálfa, és a Nő illóolaja: a damaszkuszi rózsa. Az ún. Ikea-szoba franciaágyán töltött talán fél órát követően Joli kérdezte, lenne-e kedvem egy kád vízben folytatni a vajúdást. Ismerős helyzet, Lottival is vajúdtam vízben, de akkor egy idő után nem esett jól, így szárazon folytattam. Most viszont, ahogy belemerültem a lazító meleg vízbe, rögtön éreztem, hogy itt a helyünk, maradunk. Vízben a babám is, én is, egyformák vagyunk, egyek vagyunk. Gondoljatok csak arra, milyen kellemes érzés fájó derékkal elmerülni egy kád illatos fürdőben. A test lazul, a fájdalom csillapodik, a légzés lassul és mélyül. Éppen erre van szükség szülés idején. Időközben megérkezett az orvosom, aki örömmel konstatálta, hogy a természet rendje szerint, minden megy a maga útján. A kádban magamtól választott, furcsa négykézláb-pózt vettem fel, talán a jógából ismert félteknős pozícióhoz hasonlítható leginkább, persze a fejem nem volt a víz alatt. Az intim, vizes vajúdást szépen felváltotta a kitolási szakasz. Utólag visszaemlékezve, talán 5-6 tolófájással negyedóra alatt megvoltunk. Persze, ez egy nagyon koncentrált 15 perc volt, minden pillanatában jelen voltam, és a módosult tudatállapot ellenére is kristálytisztán hallottam segítőim szavait, és tudtam is őket követni. Pontosan éreztem, hogy hol tart a folyamat, csak a babám és én irányítottunk. Azért jól esett a pozitív megerősítés a szakemberektől (hogy jól csináljuk), a szóbeli helyszíni közvetítés, hiszen ők már látták, akit én csak éreztem. Borzongató, felemelő pillanat, amikor kibújik a feje, majd az érzés, mikor kicsusszan a drága kicsi test. Fájdalom nincs (avagy nem érzékelhető), csak megkönnyebbülés, büszkeség, boldogság, és öröm. A szülés nemcsak az emberi létezés ünnepe, hanem a várandósság alatt megismert érzelmi hullámvasút begyorsulása. Rövid életünk legjellemzőbb lelkiállapotainak esszenciája. Váltakozó érzések: öröm, félelem, felelősségtudat, aggodalom, türelmetlenség és várakozás, hit, hála, szeretet és szerelem, fájdalom és kétségbeesés, önbizalom és esendőség. Minden asszonynak át kellene élni.

Emma tehát vízből vízbe csobbant, Joli gyengéd segítségével úszott át hozzám a lábam között. Folyamatosan simogatva locsolgattuk, teste nagy részét még hosszú perceken át a víz alatt tartottuk. Azután továbbra is összekötve a köldökzsinórral átmentünk a franciaágyra, és immár apával hármasban összebújtunk és örültünk. Emma a hasamon pihegett, még nem kereste a cicit, és így töltöttünk el újabb fél órát. Majd elvágták a köldökzsinórt, és míg a méhlepény megszületett, Emmát a szülőszobára érkező csecsemős nővér megmérte (3.600 g/56 cm), kicsit megtörölgette, és apa visszakapta a karjaiba, majd én újra a testemre. Aztán így is maradtunk még vagy két órát. Mivel a gátvédelem tökéletesen sikerült másodjára is, a professzor úrnak nem volt varrnivalója rajtam, csak megállapította, hogy hámsérülést is alig lát. Megdicsért minket, még vállveregetés is járt Apának. Joli értő segítségére azonban megint szükségem volt, ugyanis a méhlepény megszületését követően újra erős görcsöket éreztem. Kiderült, hogy van még mit kitisztítani a méhemből. Szakszerűen, de korántsem fájdalommentesen, sikerült manuálisan elvégeznie. (Ezért a szülést követő napokban különösen jó szolgálatot tett a Méhösszehúzó illóolaj keverék, benne a sok-sok szövetregeneráló, gyulladáscsökkentő, összehúzó növényi és illóolajjal: citrusok, ciprus, boróka.) Aztán újabb jó hír jött: haladékot kaptunk a neonatológustól másnapig a negatív kenetre, így nem kapott Emma antibiotikumot, a bizalmat ezúton is köszönöm! A személyzet kivonult a szobából és a kellemes melegben-félhomályban, anya és apa közvetlen közelségében a kis tündér magához vette az első cseppeket az éltető anyatejből, majd édesen elaludt.

Az aranyóra, mint biztosan hallottátok, rendkívüli jelentőséggel bír a baba életében. Ezek az első órái az új, ismeretlen világban, alapvetően meghatározó, hogy ezt az időszakot miként éli meg. Ha csendes, szemét nem elvakítóan világos helyre érkezik, azonnal és folyamatosan érezheti a bőrkontaktust, kisebb a születési stressz, gyorsan stabilizálódik a légzése, segíti a kölcsönös kötődés kialakulását. Mondják, hogy minden családtag, akivel ezen órákban bőrkontaktusba kerül a baba, különösen fontos szereplője lesz érzelmi életének. Az anyában - mellén a párperces újszülöttel - újabb adag oxitocin szabadul fel, ami megkönnyíti a méhlepény leválását és megszülését is.

Szerencsések vagyunk? Biztosan, de csoda csak annyiban történt, amennyiben az emberi élet csodáját minden szülés-születés megerősíti. Azt gondolom, hogy a hit, a felkészülés, az elhatározás, a nem görcsös akarás, a tudatos döntés mind jó barátai a „szerencsének”. Emma és én megválasztottuk, hogyan és hol szeretnénk találkozni, és ő okosan megragadta a megfelelő alkalmat. Fontos tanulsága e szülésnek még, hogy a fájdalom nem mindig egyenlő a szenvedéssel, hogy igenis hallgassunk a belső hangra, ne térjünk le a meggyőződéssel járt utunkról, mert úgy lesz jó…

Tisztában vagyok azzal, hogy nincs mindenkinek lehetősége „alternatív” módon szülni, de azt is tapasztalom, hogy könnyedén hárítunk, hagyjuk magunkat befolyásolni, meggyőzni, a körülmények fogságban élni. A szülés mikéntje természetesen nem mércéje az anyaságnak, nem ok ítélkezésre. Azt azonban fontosnak tartom, hogy ne forduljon a visszájára az élet egyik legtermészetesebb eseménye. Azaz, a szülő nő nem statiszta, hanem főszereplő, sőt mi több, szupersztár - ha már filmes hasonlattal élek - ebben a történetben. És mint ilyen, pontosan tudja, tudnia kell, segíteni kell neki abban, hogy megtudja, mi és hogyan neki a legjobb, a leginkább megnyugtató, mit szeretne igazán. Persze, az érzéstelenítés, a gyógyszeres fájdalomcsillapítás, a megúszós-császármetszés nem választási lehetőség. A fájdalmat ugyanis nem lehet megúszni, legfeljebb későbbre időzíteni… Nem jó azt hallani anyáktól: megbántam, hagytam magam rábeszélni, ha újra szülhetnék, csak természetesen tenném. (Nyilván nem életmentő, hanem programozott beavatkozásokról beszélünk.)
Arra célzok, hogy engedjünk nagyobb teret az anyai ösztönöknek, természetesen üdvözölve az orvostudomány állását, és örülve annak, hogy a ma asszonyai biztonságban tudhatják magukat és gyermeküket krízis esetén. Válasszunk hozzánk illő hangulatot, segítő személyeket, szakembereket a várandósság alatt és szüléskor. Ha nem érezzük elég komfortosnak, ami körülvesz, éljünk a választás lehetőségével. Bízzunk magunkban, hallgassunk a belső hangra, higgyük el a megérzéseinket. Ha indokolatlannak érezzük az orvos javaslatát, döntését, bátran kérjünk másik szakvéleményt.

A legfontosabb, az Élet folytonosságát biztosító misztérium megélésének kulcsa, drága Asszonytársak, a mi kezünkben van. A gyermek: áldás, ezzel mindenki egyetért. Tehát tiszteletet és méltóságot a gyermekeknek és minden anyának, aki világra hozza őket.