Illóolajjal a kullancsok és szúnyogok ellen

2016. május 13. 14:19 - wellarom

Ki ne szeretné a pálmarózsa, a geránium édeskés, vagy a citrella friss illatát? Szerencsére a kis vérszívó szörnyetegek nem, akik megkeseríthetik a szabadban töltött óráinkat, ha nem készülünk fel a távol tartásukra. Bizonyos illóolajok a rovarok elleni védekezésben is hatásosak. A geránium (Pelargonium asperum) illóolajáról terjengő információk nem légből kapottak, de ha tudományosan közelítünk, a kullancsok nem a gerániumot, hanem a benne lévő geraniol monoterpén alkohol vegyületet nem kedvelik. Geraniol található jóval jelentősebb mértékben (70-80%) a pálmarózsa (Cymbopogon martinii) illóolajában. A nemszeretem vegyületek a rovarok számára még a citrálok és citronellál terpén aldehidek. Ezek a természet legerősebb rovarűzői, mely anyagokat a növények saját védelmükre termelik. A geránium illóolaja ebben is élen jár, hiszen mindkét vegyületből van benne a geraniol mellett. A citromra emlékeztető illatú vietnami eukaliptusz, a citromcirok, a jávai citrella is dúskál a számunkra illatos, a kullancsok és szúnyogok számára gyűlölt komponensekben. 

Akkor mivel is védekezzünk? Ha biztosra akarunk menni, csak bevizsgált kémiai típusú, első lepárlású, 100%-os illóolajokat használunk. Csak így garantált a hatékonyság.

Az én ötösfogatom:

1. Pulzuspontokra, hajlatokba (csukló, hónalj, boka, lágyék, tarkó) kenhető olajos keverék. Könnyen felszívódó bázisolajban (pl. hűs, hidegen sajtolt napraforgó) fixált illóolaj kompozíció. Akkor vagyunk ügyesek, ha a kullancs bármely közlekedési útján találkozik e finomsággal és rögtön megfutamodik. :-)

2. Kullancs- és rovarriasztó spray, melyet ruhánkra, sapkára, de közvetlenül a bőrre is permetezhetünk. Hidrolátumok, almacet és illóolajok kellemes illatú keveréke. Már távolról illatozva jelezzük a vérszívóknak, erre ne gyertek! ;-)

3. Szúnyogriasztó gél Adrienne Feller kincsestárából. A szabadon lévő bőrfelületre kenjük a könnyű gélt, így a támadásba lendülő szúnyogok legfeljebb nadrágon keresztül csíphetnek meg. Tapasztalatból beszélek...:-)

4. Ha nem készültünk fel kellőképpen, és mégis kullancsot találunk magunkban, akkor jön a gyors segítség: a kullancseltávolító tiszta illóolaj keverékből pár cseppet a csípésre cseppentünk, majd 5 perc után csipesszel, cérnával, speciális kanállal kitessékeljük a betolakodót. A mentafélék és teafa keveréke gyulladáscsökkentő, érzéstelenítő, összehúzó, tisztító és fertőtlenítő hatású. Figyelem! A félreértések elkerülése végett: a tiszta illóolaj keverék NEM növényi olajos keverék. Ha tehát attól tartunk - ahogy ma már sok helyen olvasható -, hogy a kullancs olaj, vegyszer hatására, levegőtől elzárva, fuldokolni kezd, haláltusája során pedig öklendezni kezdi a fertőző béltartalmát - megnyugodhatnak, az illóolaj nem a hétköznapi értelemben vett olaj. Ettől nem fullad meg a kullancs, de kétségtelenül nem kedveli az illatokat. További szakszerű információkat találunk a téma hazai szakértője, dr. Lakos András oldalán: kullancs.hu Egy fontos idézet tőle: "A kullancs már a vérszívás kezdetétől egy kapillárisba ereszti vissza a tápanyagtól mentes vérsavót, ezzel együtt a kórokozókat is." Fontos, hogy az észlelést követően haladéktalanul kezdjük meg a kullancs eltávolítását. Az illóolaj abban van segítségünkre, hogy az általa kibocsátott kórokozókat pusztítsuk általa, a bőrt nyugtassuk, a kullancsot kilökődésre késztessük. De leginkább előzzük meg a látogatásukat. 

5. A kullancs helyét végül teafa illóolajjal fertőtlenítjük. A terápiás minőségű teafa széles hatókörű baktérium-, vírus- és gombaölő, bőrtisztító, sebfertőtlenítő. Közvetlenül a sebbe, sérülésre cseppenthető hígítatlanul, nem csíp, nem ég, nem irritálja a bőrt. Nem hiányozhat egy családi házi patikából sem.

+1 Ha az otthonunktól, teraszunktól is szeretnénk, ha távol maradnának a hívatlan kistestűek, párologtassunk Citrella illóolaj keveréket!

 

win_20180416_14_39_45_pro.jpg

 

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://wellarom.blog.hu/api/trackback/id/tr428711474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egysmás 2016.05.14. 15:39:24

Akit amúgy sem szeretnek a szúnyogok, az bekeni magát egy ilyennel, majd egy városi kertipartiban olyanok társaságában bulizik, akiket viszont szeretnek a szúnyogok, nah, annak használ.

2016.05.14. 16:33:02

Érdekes, hogy engem a kullancsok nem nagyon kedvelnek, bár találtam már, de ritka,, ellenben a szúnyogok, és bolhák, Sajnos külföldön a poloska sem ritka, tehát hasonló kegyszerek nélkül egy tapodtat sem.

micsoda? 2016.05.14. 16:38:08

Egy kutyám elpusztult a kullancstól, a mostaninak vettem nyakörvet 6000 -ért, mindig letépte. Most rendszeresen átvizsgálom. De nálam a " fürdetése" szódabikarbónával történik, lehet az is használ, nem tudom.

wellarom 2016.05.14. 18:30:07

@micsoda?: Kedves micsoda?! Az ecetes-aromavizes, illóolajos spray-t kutyások is használják - sikerrel. Óvatos próbát kértem a gazdiktól, miután az állatok érzékenyebben reagálhatnak az illatokra, de pozitív tapasztalataik vannak. Szóval be lehet fújni kullancsriasztóval a kis kedvenceket is, lerázni sem tudják! :-)

wellarom 2016.05.14. 18:31:46

@irdesmond: Éljenek a "kegyszerek". Szerencsére az illóolajok nem válogatnak a szúnyogok, kullancsok, egyéb rovarok között - a többségüket távol tarthatjuk magunktól segítségükkel.

wellarom 2016.05.14. 18:32:40

@egysmás: Megoldás? Kenje magát mindenki, ha nem szeretne csípéseket! ;-)

ikke i drift 2016.05.14. 21:32:01

"a kullancseltávolító tiszta illóolaj keverékből pár cseppet a csípésre cseppentünk, majd 5 perc után pedig csipesszel, cérnával, speciális kanállal kitessékeljük a betolakodót."

ez a módszer nagyon nem ajánlott, ezzel az 5 perccel megsokszorozzk az esélyét annak, hogy az olajban fuldokló kullancs belénk öklendezi a kórokozókat tartalmazó váladékait.

Énésezazország 2016.05.14. 22:40:04

Felháborítónak tartom ezt az országot, hogy 15 éve egy honfitársunk feltalálta a kullancsok elleni gombát, ami semmi mást nem pusztít el, csak ezt a nyüves parazitát. Nem lenne lenne annyi emberi és állati áldozat, ha csinálnánk végre valamit, de úgy tűnik az egyébként nem kis hatalommal bíró gyógyszergyártói lobbi továbbra is tartja magát és nem érdeke, hogy a gyerekeink, de mi magunk is végre nyugodtan mehessünk kirándulni bárhová és ne kelljen előtte mindenféle katyvaszt spriccelnünk magunkra. Ez a cikk is 2007-es.... Tényleg senkit nem érdekel?????

www.mfor.hu/cikkek/Kulfoldon_is_kapos_lehet_a_magyar_kullancsgyilkos_gomba.html

wellarom 2016.05.15. 15:10:39

@egysmás: A dietil-toluamid (DEET) vegyület bár a rovarok ellen jól véd, de rájuk és az emberi szervezetre nézve is bizonyítottan káros hatással bír. Ruha alatti bőrön nem javasolt alkalmazni (inkább ott sem). Mérgező, bőrirritáló, a központi idegrendszer egyik enzimének működését blokkolja.

wellarom 2016.05.15. 15:56:57

@ikke i drift: Kedves Hozzászóló, köszönöm észrevételét, nem Ön volt az első, aki a félreértésre okot adó mondatra felhívta figyelmemet. Ezért a bejegyzés szóban forgó 4. pontját kiegészítettem, szíves figyelmébe ajánlom az újraolvasást. Csak röviden: az alkalmazott illóolaj keverék nem olaj, főleg alkoholvegyületeket tartalmazó tiszta illóolaj. Ettől nem fullad meg a kullancs. Habár az is tévhit, miszerint a kórokozók csupán a kullancs fuldoklása következtében kerülnének a szervezetünkbe...

wellarom 2016.05.15. 16:02:08

@Énésezazország: Köszönettel olvastam az ajánlott cikket. Sajnos, nem kompetenciánk a központi kullancsirtás, örömmel fogadnám én magam is (bizonyára minden természetjáró, kisgyermekes, gazdi, stb.), ha nyitott fülekre, szívekre, támogatásra találna egy ilyen remek találmány és annak alkalmazása. Addig is maradunk a "katyvaszoknál", amelyek azért remekül vizsgáznak, természetesek, kontraindikáció nélkül alkalmazhatók kisgyermekek és állatok védelmére is. .

ikke i drift 2016.05.15. 21:01:12

@wellarom: Kedves Szerző, köszönöm a reakciót, abban viszont gondolom megegyezthetünk, hogy kulancscsípés esetén az idő a legeslegnagyobb ellenségünk, mert minél tovább van bennünk a kullancs, annál nagyobb a fertőzés esélye. És bár annak az esélye kicsi, hogy pont az az öt perc lesz az, aminek az elején még nincsenek bennünk a kórokozók, a végén meg már bennünk vannak, biztosan létezik ilyen öt perc a csípés után egy adott időszakban. Én biztosan nem kockáztatnék, hanem azonnal kiszedném a kullancsot a megfelelő eszközzel.

egysmás 2016.05.15. 21:38:22

@wellarom: Az illóolajok sem ártalmatlan szerek, csak a hatásuk nincs dokumentálva.
Nem véletlen, ha utálják az ízüket, szagukat az állatok.
Magyarul, amikor ilyen természetes anyagokat ken magára az ember, akkor hajlamos elfeledkezni arról, hogy az a dolog, amit magára ken, azt a növény azért fejlesztette ki, hogy megvédje magát.
Magyarul, valami méreg.

wellarom 2016.06.01. 18:13:05

@egysmás: Az illóolajok hatása dokumentálva van. A terápiás minőségű illóolajok kémai típus szerinti bevizsgáláson mennek át, ezt ún. kromatográf segítségével végzik. Az adott lepárlású illóolajról így aztán tudunk szinte mindent. :-) Annak tükrében pedig, hogy milyen vegyületek vannak túlsúlyban az alkotóelemek közül, a hatásukat is ki tudjuk számolni. Hogy méreg volna az illóolaj, nem osztom, inkább gyógy-szer. És mivel a növények természetes adománya, így mi is a természet patikájához fordulunk segítségért általuk. Méregről akkor beszélhetünk, ha szintetikus illatanyagokat, parabén származékokat kenünk magunkra.

wellarom 2016.06.01. 18:21:52

@wellarom: Ezen a linken megtekinthető pl. a többször említett geránium (Pelargonium asperum) illóolaj vizsgálati lapja: www.panarom.hu/wp-content/uploads/2016/04/OF5333.pdf

egysmás 2016.06.01. 18:56:19

@wellarom: "És mivel a növények természetes adománya, így mi is a természet patikájához fordulunk segítségért általuk. Méregről akkor beszélhetünk, ha szintetikus illatanyagokat, parabén származékokat kenünk magunkra."
Nadragulya, sisakvirág, leander...
Mind szintetikus.

Wemese 2018.05.12. 09:39:56

@Énésezazország: nem talalom a cikket a linken.
süti beállítások módosítása